- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Júniusi jeles napok
- Brunszvik Teréz
Brunszvik Teréz, az első magyar óvoda megalapítója
„Nevelés teszi az embert, és az ember a hazát."
„A becsület több mint az élet, mert akkor is él, ha te már meghaltál."
„Alapjában véve minden mű csekély, ha a végtelent nézzük; az számít, amit magunkból: szeretetünkből, jóindulatunkból beleviszünk.”
„A szeretet az élet, az élet gyökere. Aki nem szeret, nem is él."
„A neveletlen ifjúság a haza jövőjének a legszomorúbb biztosítéka."
„Minden ember egyformán nagy lehet a maga hatáskörében. Amennyiben a kötelességérzet vezeti, úgy a parasztember, a kocsis, a konyhalány és mindenki, aki a hivatását teljesen betölti, olyan tiszteletreméltó, mint a király, aki trónján teljesíti kötelességét.”
„Az ember sohasem olyan szép, mint amikor bocsánatot kér és amikor megbocsát; ezek az élet legszebb pillanatai."
„Gyermekekkel foglalkozni minden bizonnyal a leghálásabb munka, ami a földünkön osztályrészünkről jutott, de saját tökéletességünket is ez mozdítja előre."
„Én, Brunszvik Teréz és Jozefin is mindig álmodozók voltunk... A szellemi, a földi világon kívüli magasabb rendű [világban] élve; hogyan is mehetne nekünk jobban ezen a világon, ebben a világban, amit nem becsültünk? Pénzügyek!? Az eszmei vonzott minket, amit szívesen követtünk. Hittünk, reméltünk, szerettünk! Meghitt, szép lelkek!"
„...a tudatlan és durva anya mindig csak vadócokat fog nevelni,...és az ilyen jellemtelenül, logikátlanul támolyog végig az életen..."
Korompai gróf Brunszvik Teréz (eredetileg Brunswick) (Pozsony, 1775. július 27. - Duka, 1861. szeptember 23.), magyar grófnő, az első magyarországi óvodák megalapítója, a magyar nőnevelés lelkes harcosa, a magyar reformkor egyik nagy alakja.
Brunszvik Teréz 1775. július 27-én Pozsonyban született Korompai Brunszvik Antal gróf és Seeberg Anna bárónő leányaként egy hazánkban letelepedett német család sarjaként. A család helyét a politikai hierarchiában jól mutatja, hogy lányuk keresztanyai teendőit maga Mária Terézia látta el. Nevét is ő utána kapta. Apja egy német kereszteslovag leszármazottja volt. Hitt a nevelés hatásában, meggyőződéses reformer, igazi zenerajongó. Nyitott, befogadó az emberek problémái iránt és végtelenségig adakozó. Elkötelezett volt a vallás és a műveltség iránt, ezért Teréz életében mindezek nagy szerepet játszottak. Húgával együtt a lányoknak akkor elérhető legmagasabb színvonalú oktatást kapta. Az arisztokratikus nevelésnek megfelelően és anyja határozott közbenjárására Beethoventől zenét tanult, elsajátította az angol, a francia és az olasz nyelvet, valamint megismerte a nagy görög filozófusokat. Kiválóan zongorázott, énekelt, szavalt, rajzolt, festett, sőt még verseket is írt. 12 évesen egy előkelő bécsi nevelőintézetbe került, ahol átélte a magányt, a különbözőséget, de ezek is arra sarkallták, hogy egyénisége megőrzése mellett tovább formálja önmagát. Teréz fiatal lányként nagy érdeklődést mutatott a különféle iskolák iránt, már ekkor érlelődött benne a lányok, nők taníttatásának újító ötlete.
„Eltűnődöm, a nemes és félelmetes gondolaton, hogy értékes legyek számodra, ó Haza!” - írja, mert meggyőződése, hogy neki is kötelessége „a hon virágoztatására működni”. Ennek legfőbb eszköze nála a nevelés, legyen az kisdednevelés, nőnevelés, nevelőnőképzés, népnevelés vagy nemzetnevelés. Így alakul ki Brunszvik Teréz számára az Isten-haza-nevelés hármasa, amely egész munkásságát motiválta.
Ifjúkorában édesapja reformtörekvéseit követve rengeteg energiát fektetett a nő- és gyermekvédelemre. Munkássága nem volt előzmények nélküli, hiszen apja ekkor már évek óta szorgalmazta a magyar nyelvű nőnevelést és állami leányiskolák felállítását. Az 1790-1791. évi diétán terjesztette elő utolsó tervezetét a magyar anyanyelvű, nemzeti szellemű nőnevelésről, állami leányiskolákról és azok megszervezéséről. Az országgyűlés ugyan elfogadta, de a megvalósítására már nem kerülhetett sor. Brunszvik Antal 1792-ben meghalt fehéregyházi villájában. Az utolsó hónapokban még szorosabbá vált a kapcsolat az apa és lánya között. A halott apa alakja pedig még nagyobbra nő lelkében.
1799-ben a család nőtagjai Bécsbe költöznek. Az anya eladósorban levő leányait szerette volna bevezetni a birodalmi főváros előkelő társaságába. Az özvegy hű marad önmagához. Beethovent kérték fel, hogy bécsi tartózkodásuk alatt vállalja el a két grófnő zenei oktatását. A meghallgatás után a nagy művész elvállalta tanítását. Beethoven nem csupán a zeneórára járt el hozzájuk, hanem az is előfordult, hogy a nap nagy részét ott töltötte a családnál. Az ekkor kötődött szívélyes kapcsolat az idők során mély és erős barátsággá kovácsolódott a nagy művész és a Brunszvik család között. Nincs rá ugyan közvetlen bizonyíték, ám valószínű, hogy Beethoven a Brunszvik család vendégeként megfordult Martonvásáron. Az azonban bizonyos, Beethoven művei közül hármat a Brunszvikoknak ajánlott.
Beethoven 1827-ben bekövetkezett halála után megindult a találgatás a titokzatos „halhatatlan kedves" kilétéről. A különféle vélemények közül a kutatók által legelfogadottabb, hogy nem Teréz volt, bár ezt teljes bizonyossággal ma sem tudjuk.
'Elfogadom az összes rászoruló gyermeket, akit a Gondviselés nekem szán...'
Következő lépésként kisgyermekeket óvó intézetet kívánt létrehozni. Hiába volt környezetének ellenállása, Teréz hajthatatlan és elszánt maradt. Küzdelme győzelemmel végződött: 1828. június l-jén Budán anyja budai házában, a Mikó utcában az angol óvodák mintájára Brunszvik Teréz megalapította az első magyar kisdedóvót, azaz óvodát. Az Angyalkert néven közismertté vált óvoda a Habsburg Birodalom és egyúttal Közép-Európa első ilyen típusú intézménye volt. 2 és 7 év közötti gyermekek látogathatták. A kisgyermekekre nemcsak vigyáztak itt, hanem a játék mellett különböző alapismereteket is tanítottak nekik. 1829-ben iskolát hozott létre cselédlányok számára.
Ezt, majd a következő intézeteket (Pesten, Besztercebányán, Pozsonyban és Kolozsvárott) is a maga vagyonából hozta létre, és a későbbiekben majdnem mindenét eladta a nemes célért. „Missziója sajátos perspektívát nyer - írja róla Hornyák Mária, a téma kutatója -, mert ő egy olyan kornak a szülötte, amely a gyermekre nem áldoz kellő figyelmet.” Brunszvik Teréz intézetének újdonsága az is, hogy míg korábban csak a 6-7 évesnél idősebb gyermekek szervezett nevelésére gondoltak, ő ráirányította a figyelmet a kisebb gyermekekre és azok különleges igényeire. Az óvodákba elsősorban az elhanyagolt gyermekeket várta. Szerinte az óvoda célja, hogy pótolja az otthoni nevelés hiányosságait. Ugyanakkor mindig hangsúlyozta a család kiemelkedő szerepét, azt, hogy a gyermek sorsa a családon, és elsősorban az édesanyán múlik.
A XIX. század második évtizedében a Magyarországot sújtó éhínség hatására jótékonysági nőegyletet szervezett, amelynek bevételét munkásotthonok, szegényházak és gyermekfoglalkoztatók megépítésére fordította. Már ekkor szorgalmazta a leánygyermekek mesterségbeli vagy kézügyességbeli készséget fejlesztő képzését, hogy szükség esetén gondoskodni tudjanak magukról. Az óvodából kikerülő lányok további oktatásuk során megtanultak számolni, írni, olvasni. Abban az időben, amikor ez még igen merész gondolatnak számított, felvetette a kenyérkereső, sőt a szellemi pályára alkalmas nő fogalmát is. Kezdeményezésére a pesti Nőegylet árva és elhagyott, veszélyeztetett gyermekek számára szorgalomiskolát létesített. Fogadtatása mégis vegyes volt. A politikusok zöme nagyra tartotta, ám volt egy nagy problémájuk: Brunszvik óvodáiban német nyelven folyt az oktatás.
A magyar nyelvű oktatás mellett kardoskodó Kossuth Lajossal és Wesselényi Miklóssal emiatt komoly vitáik voltak. Olyannyira nem sikerült közelíteniük egymáshoz, hogy az óvodák működtetésére létrehozott Brunszvik-egyesületet feloszlatták, és ettől kezdve azok felügyeletét a Jótékony Nőegylet gyakorolta. Tovább folytatták az óvodák alapítását, képezték a pedagógusokat, de ragaszkodtak a magyar nyelvhez. Teréz pedig egy időre külföldön hozta létre az óvodákat.
Bár német származását letagadni sem tudta volna, a Kossuthékkal folytatott viták sem múltak el nyomtalanul, mégis a szabadságharc kitörésétől magyarnak vallotta magát, a magyarok oldalára állt. Minden erejével segítette a magyarokat, olyannyira, hogy saját német unokatestvérei ellen fordult. A szabadságharc bukása után meghurcolták, többször hadbíróságon is kihallgatták. 1855-ben korára való tekintettel felmentették. Tevékenységét ezután is folytatta, életét az óvodák nyitásának és a lányok oktatásának szentelte. Míg munkássága előtt egyetlen óvoda sem volt, halálakor már nyolcvan óvoda állt a családok rendelkezésére.
Annak ellenére, hogy Brunszvik Teréz a kezdetektől az óvónők fontossága mellett érvelt, férfiak látták el az óvó szerepet. Az Európában elsőként létrehozott óvóképző intézetbe is csak férfiak nyerhettek felvételt. 1892-ben azonban komoly változások történtek, ekkortól kezdve már csak nők lehettek kisdedóvók.
Brunszvik Teréz alakját és tevékenységét már életében Széchenyi Istvánéhoz hasonlították: a „reneszánsz egyéniségű” nagyasszony (ahogy Jókai Anna nevezi), Széchenyi rokonlelkeként, ébresztője és - az ember belső értékekeit tekintve - orvosa kívánt lenni szűkebb és tágabb környezetének. Hosszú életét (1775-1861) egy olyan időszakban élte le, amelyet áthatottak az emberbarát eszmék, a felvilágosodás hite a nevelés erejében (a 18. századot a „nevelés évszázadának” keresztelték el a kultúrtörténészek) és a romantika lelkesedése a kiemelkedő egyéniségekért és küldetésükért. Mind Széchenyire, mind Brunszvik Terézre a kortársak számára szinte szenvedélyes tenni akarás és fáradhatatlanság volt jellemző. Egész életüket eltölthették volna a legtöbb arisztokratához hasonló szórakozásokkal, legfeljebb felületes jótékonykodással, a hivatalos címekkel megelégedve.
De „minél magasabb rangban állunk, annál jelentősebbek cselekedeteink” - írja a magyar óvodák útnak indítója -, és ennek jegyében született nemességét valódi, szívből jövő nemességgé igyekszik emelni. A reformkor e két kiemelkedő egyénisége abban is rokonítható, hogy nem elégednek meg a fejlődés-fejlesztés szükségességének hangoztatásával, hanem egész erejükkel a gyakorlati megvalósításra törnek.
Pedagógiai munkássága az óvoda alapításokon, óvóképzésen túl kiterjedt a nőnevelés, illetve a nőnevelés reformjával kapcsolatos tevékenységre is. Bár életének kevésbé látványos és sikeres része, a nőnevelés reformja szinte egész életén át foglalkoztatta, így joggal mondhatjuk őt a magyar nőnevelés egyik úttörőjének s egyben ihletőjének.
Egyik legkövetkezetesebb híve a női nem egyenjogúsításának, eszményíti és a nevelés ősforrásának tekinti a családanyákat. Megérte még azt az országgyűlést, melytől a nevelésügy felkarolását várta - de - hiába.
1861. szeptember 23-án, a Váchoz közeli Dukán hunyt el unokahúga, Forrayné Brunszvik Júlia kúriáján. 27-én Martonvásáron helyezték végső nyugalomba a családi mauzóleumban. A búcsúztatót Leövey Klára mondta.
Nevét azóta is számtalan óvoda viseli, naplófeljegyzései könyvben olvashatók, az I. kerületben pedig mellszobrot állítottak neki. A gyönyörű, martonvásári Brunszvik-kastély, óvodai program és a kiemelkedő óvodapedagógusoknak adható Brunszvik Teréz-díj őrzik még emlékét.
Forrás: wikipedia.org, ujakropolisz.hu geographic.hu